a kispestiek egészségéért, a betegek gyógyulásáért
2020. március 19. 17.00.
Tisztelt kispesti Lakosok! Kedves Betegeink!
Ezúton
tájékoztatom Önöket, hogy 2020. március
20-án, pénteken 14 órától az Intézet ZÁRVA tart.
2020. március 23-ától, hétfőtől az
Intézet nyitva lesz; a honlapon
közölt rendelési időkben biztosítja a sürgősségi betegellátást, ami a beteg,
illetve a háziorvosok által kezdeményezett telefonhívás alapján a szakorvos
mérlegelése szerint valósulhat meg.
Nem
tudom elégszer hangsúlyozni annak fontosságát, hogy gyakori kézmosással, maszk
viselésével (vásárlás, tömegközlekedés, orvosi rendelőben, postán, patikában
történő megjelenés, stb.) a közeli – 2 méteren belüli – kontaktusok
elkerülésével sikerülhet lassítani a fertőzés terjedését. Felelős, önkorlátozó
magatartással elérhető, hogy két hónap múlva lecsengőben legyen a járvány.
Megértésüket
megköszönve kérem, vigyázzanak Magukra, vigyázzunk egymásra!
Dr. Kumin Marianna
főigazgató-főorvos