Levelek egy pszichológustól - 3.

A stresszel való megküzdés gondolkodásbeli módszereiről

Az ember, természeténél fogva, örömre született. Eredendően bizakodó és derűs. Későbbi hatások ezt megzavarhatják, de alapvetően megváltoztatni nem tudják.
Nehéz helyzetben kesergés helyett vegyük elő ezt az optimizmust! A modern, kognitív pszichológiában átkeretezésnek nevezzük azt a módszert, amelynek során egy helyzetet vagy állapotot másképp értelmezünk, más szemmel nézünk, más jelentést tulajdonítunk neki. Egy nagyon kedves barátom, aki súlyos szívműtéten esett át, azt mondta a kezelőorvosának, hogy szereti a gyógyszereit. Amikor az orvos csodálkozva nézett rá, megmagyarázta: „Akár szeretem, akár nem, szedni kell, hát inkább szeretem.” Egy idősebb pályatársam, aki megjárta a háborút és a börtönt is, úgy nyilatkozott, hogy mindkettő jó volt, mert olyan tapasztalatokra tett szert ott, amilyenre másutt nem lehet.
Mostanában mindnyájan a veszteségeinket számoljuk. Nem lehet eltagadni vagy kisebbíteni az olyan veszteségeket, mint a fizetés kiesése, egy hozzátartozó megbetegedése, vagy egy egészségügyben dolgozó hozzátartozó túlterheltsége. Enyhébb, de még mindig veszteség a személyes találkozások nélkülözése, a közösségektől való távolmaradás, esetleg egy meghiúsult utazás. De a világ, és benne országunk, népünk, családunk jelen helyzetét, amire senki nem vágyott, helyezhetjük új keretbe is, értelmezhetjük űmásként is, hátha még valamilyen nyereség is származik belőle.
Hagyjuk, hogy a helyzet révén Isten/Sors/Élet (ki-ki választhat meggyőződése szerint) tanítson minket valamire! Ha valamely területen hiányos a műveltségünk, hát most pótoljuk! Használjuk ki értelmes célokra a technikai lehetőségeket! Gondoljunk arra, hogy ha ez a járvány negyven évvel ezelőtt tör ki, amikor még vonalas telefonja se volt mindenkinek, mennyivel nehezebb lett volna az élet! Az iskolásoknak szóló televíziós műsorok is nagyon tanulságosak még felnőttek számára is – én például időnként nézek ilyen műsorokat és nem szégyellem, hogy tanulok belőlük. Lehet, hogy valakinek a nyelvtanulás ideje jött most el. Csak gondoljuk át a lehetőségeket és kesergés helyett tanuljunk, művelődjünk! Vagy használjuk az időt otthoni selejtezésre, értelmesebb rend kialakítására. Vagy gondoljuk végig, hogy eddigi életmódunkban mi az, amin változtatni lehetne és készítsünk terveket a jövőre nézve! A családok összezártsága alkalmat adhat nagy beszélgetésekre.
A helyzet nem lesz jobb, ha zúgolódunk vagy kesergünk, de a magunk számára tehetjük még rosszabbá vagy jobbá is.

Üdvözlettel: Dr. Beghammer Rita
pszichológus, pszichoterapeuta

Budapest Főváros XIX. kerület
Kispest Önkormányzata
Kispesti Egészségügyi Intézete
Telephelyek:

Forrásház telephely: pszichiátriai, addiktológiai szakrendelések, gondozók, gyermek-menthal, védőnői szolgálat
(1191 Bp, Dobó Katica u. 18, tel.: 06 1 282 9786)

Madách utcai telephely: gyermek-fogászat
(1192 Bp, Madách u. 5/a, tel.: 06 1 280 2411)

24 órás orvosi ügyelet: (1195 Bp, Petőfi u. 49, tel.: 06 1 282 9692)



Időpont foglalás és kapcsolattartás

  1. Online előjegyzés, melyről részletes tájékoztatást itt olvashat.
  2. Központi telefonszámainkon: 347-5900; 347-5980; 347-5986.
  3. Az adott szakrendelés honlapon megjelölt telefonszámán, a megadott idősávban.
  4. E-mail-ben, mely a szakrendelés adatainál található.