Kispesti Egészségügyi Intézet


Az ötödik hullám tetőződése: 2022. február



Februárban mérséklődött a fertőzöttek számának emelkedése világviszonylatban, bár továbbra is rendkívül magas. A Johns Hopkins Egyetem adatbázisa szerint a fertőzöttek száma a világon meghaladta a 435 millió főt (435 283 687 fő), és közel 6 millió ember (5 948 739) esett a járvány áldozatául. Az elhunytak aránya 1,3%. A világtendencia igazolja a hazai szakértők álláspontját, miszerint az új variáns a korábbinál fertőzőképesebb, az életet azonban kevésbé veszélyezteti. Miközben a fertőzöttek száma januárhoz képest 16%-kal nőtt a világon, az áldozatoké 4,7%-kal. Sok országban, köztünk hazánkban is, megjelent az Omikron új alvariánsa.

Február második felében szakértők az ötödik hullám tetőzéséről nyilatkoztak hazánkban. 2022. februárban az újonnan regisztrált fertőzöttek száma kevesebb volt, mint januárban, bár a február hónap 3 nappal rövidebb. De a különbség még így is számottevő, 62 851 fővel kevesebben fertőződtek meg. Csökkent az aktív fertőzöttek száma (154 752 fő), kevesebben kerültek kórházba (3 615 fő), és kevesebben vannak lélegeztetőgépen (132 fő), mint január végén. Közel 1,6 millió fő a gyógyultak száma (1 588 843 fő), a regisztrált fertőzöttek 88,9% felépült.

A szakemberek továbbra is szorgalmazzák az oltás felvételét. Folytatódik az előzetes regisztráció és időpontkérés nélküli oltás a megjelölt napokon és a kijelölt helyeken. Február végéig az oltottak száma megközelíti a 6,4 millió főt (6 394 379 fő), a második vakcinát felvettek száma a 6,2 millió főt (6 168 926 fő). A harmadik oltásban több mint 3,8 millió ember részesült (3 809 703 fő – https://koronavirus.gov.hu/).



Lényegesen csökkent a napi új megbetegedések száma

Míg januárban jelentős mértékben megugrott a napi újonnan regisztrált fertőzöttek száma, előfordult, hogy meghaladta a napi 20 ezer főt, addig februárban lényegesen és folyamatosan csökkent. Február végére a napi új megbetegedések összes száma több mint 60 ezer fővel volt kevesebb (234 139), mint januárban.



Megjegyzés: A hétvégi napokra az összesített értékek átlaga jelenik meg mindegyik ábrában.


Február végére a regisztrált összes fertőzöttek száma megközelítette az 1,8 millió főt (1 787 544). A napi új fertőzöttek számának csökkenése következtében a folyamatot jelző görbe meredek emelkedése lelassult.



Csökkenő fertőzött szám mellett magasabb elhalálozási érték

A naponta elhunytak száma februárban jelentős ingadozásokat követve, a hónap utolsó napjai kivételével emelkedett. A naponta elhunytak összes létszáma a januárinál 365 fővel magasabb (2 554 fő), a fertőzöttek elhalálozási aránya némileg emelkedett (0,86-ról 0,95-re). A napi elhalálozások csúcsa február 22-23-án következett be (131, 132 fő).




Február végére közel 44 ezer beteget (43 949 főt) veszítettünk el a járvány következtében, többségében „idős, krónikus beteget” – jelzi a hivatalos tájékoztatás. Az összes elhunytak számát jelző görbe emelkedett.



(Forrás minden ábrához: https://koronavirus.gov.hu/)


Intézetünkben továbbra is követelmény a szabályszerű maszkviselés, és az ismert járványügyi előírások betartása!
Intézetünk kijelölt oltópont; szeptember 1-jétől a 3. (emlékeztető) oltást heti 2 napon időpont foglalással végezzük, emellett az akció oltásban is részt veszünk.
Kérem tisztelt Betegeinket és Kispest Lakosságát, hogy továbbra is éljenek az oltakozás lehetőségével, az ötödik hullám mérséklése céljából!

Dr. Kumin Marianna M.Sc.
főigazgató-főorvos
Budapest Főváros XIX. kerület
Kispest Önkormányzata
Kispesti Egészségügyi Intézete
Telephelyek:

Forrásház telephely: pszichiátriai, addiktológiai szakrendelések, gondozók, gyermek-menthal, védőnői szolgálat
(1191 Bp, Dobó Katica u. 18, tel.: 06 1 282 9786)

Madách utcai telephely: gyermek-fogászat
(1192 Bp, Madách u. 5/a, tel.: 06 1 280 2411)

24 órás orvosi ügyelet: (1195 Bp, Petőfi u. 49, tel.: 06 1 282 9692)



Időpont foglalás és kapcsolattartás

  1. Online előjegyzés, melyről részletes tájékoztatást itt olvashat.
  2. Központi telefonszámainkon: 347-5900; 347-5980; 347-5986.
  3. Az adott szakrendelés honlapon megjelölt telefonszámán, a megadott idősávban.
  4. E-mail-ben, mely a szakrendelés adatainál található.