Infekciókontroll jelentés

2020.09.21.

A járvány továbbra is jelen van és több országban is erősen terjed, ezért a járványügyi felkészülés továbbra is érvényben van.
Az új fertőzések adatai figyelmeztetnek minket arra, hogy a járvány nem ért végett, sőt a második hullám hazánkat is elérte.
A leghatékonyabb védekezési forma, ha továbbra is „éberek és fegyelmezettek” maradunk, betartjuk az általános higiénés szabályokat, maszkot viselünk, kerüljük azokat a helyeket, ahol zárt térben sokan vannak, tartjuk a szükséges szociális távolságot.
Az emberek az első hullám sikeres védekezésének hatására nem hiszik el, hogy járvány van, lazítanak. Nem könnyű megkívánni az első hullám után ugyanazt a fegyelmet, amit először tanúsítottunk. Intézetünkben továbbra is a betegek triázs után léphetnek be.
Elsősorban előjegyzés alapján működnek az osztályok, kivételt képez a sebészet, illetve a sürgős vizsgálatok. A sebészet nem tud előjegyzést bevezetni, ezért időnkét lent kell várakozni, amiért ezúton is türelmüket kérjük, ez az intézkedés az Önök érdekében történik, hogy ne legyenek nagyon sokan egyszerre a folyosón. Szeretnénk kérni, hogy jelen esetben a járványveszélyre való tekintettel csak azzal jöjjön kísérő, akivel feltétlenül muszáj. Felhívnánk figyelmüket a maszk viselés jelentőségére, mert többször tapasztaljuk, hogy nagyon sokan arra hivatkozva, hogy nem kapnak levegőt az orruk, vagy az álluk alá tolva viselik azt.

Az osztályokon a kollégák fegyelmezetten kezelik a járványhelyzetet, betartják az infekciókontrollban leírt protokollokat. A takarító szolgálat folyamatosan végzi a fertőtlenítő takarításokat, padokat, kilincseket, korlátokat, liftet fertőtlenítik.
Bízom benne, hogy a megfelelő intézkedéseknek köszönhetően sikeresen fogunk védekezni a járvány ellen.

Terebesiné Fábián Tímea
Intézet higiénikus asszisztens

Budapest Főváros XIX. kerület
Kispest Önkormányzata
Kispesti Egészségügyi Intézete
Telephelyek:

Forrásház telephely: pszichiátriai, addiktológiai szakrendelések, gondozók, gyermek-menthal, védőnői szolgálat
(1191 Bp, Dobó Katica u. 18, tel.: 06 1 282 9786)

Madách utcai telephely: gyermek-fogászat
(1192 Bp, Madách u. 5/a, tel.: 06 1 280 2411)

24 órás orvosi ügyelet: (1195 Bp, Petőfi u. 49, tel.: 06 1 282 9692)



Időpont foglalás és kapcsolattartás

  1. Online előjegyzés, melyről részletes tájékoztatást itt olvashat.
  2. Központi telefonszámainkon: 347-5900; 347-5980; 347-5986.
  3. Az adott szakrendelés honlapon megjelölt telefonszámán, a megadott idősávban.
  4. E-mail-ben, mely a szakrendelés adatainál található.