Kispesti Egészségügyi Intézet


A harmadik hullám riasztó tényei és az oltás, mint mentőöv


Aggasztó számokról értesülhettünk ma (az új fertőzöttek száma 6278, elhunyt 152 beteg), ez az eddigi járványidőszak fekete napja. A romló viszonyokat döntően a rendkívül gyorsan terjedő, szuperfertőző brit variáns okozza, amely az esetek 90%-ért felel (nálunk eddig a dél-afrikai mutáns 5 esetben volt kimutatható). Szerepet játszik a gyorsuló fertőzési folyamatban a védekezési szabálykövetés lanyhulása is. Az új vírusváltozat főként a fiatalabbakat érinti, a fertőzöttek átlagos életkora 55 év. A tünetek megjelenése után néhány óra leforgása alatt, már akár igen súlyos, lélegeztető gépet igénylő állapotba is kerülhet a megfertőződött beteg.

Jóllehet a védőoltás után is meg lehet fertőződni, azonban lényeges különbség, hogy nem alakul ki súlyos, kórházi ellátást igénylő megbetegedés. Ezért nagyon fontos a maszk szakszerű, fegyelmezett viselése az oltást követően is. Ahhoz, hogy a jelenlegi – a szennyvíz adatok alapján is alátámasztott – növekedési tendencia megtorpanjon, a legszélesebb körben szükséges az oltás. Korábban is szorgalmaztam, hogy az oltással párhuzamosan legalább 2-3 hetes „lezárás” szükséges, mert csak a két eljárás együttes alkalmazása eredményezné a kívánt megnyugtató irányváltást a járvány alakulásában. Ezzel összhangban van a Miniszterelnökséget vezető miniszter mai bejelentése az üzletek és a szolgáltatások március 8-tól március 22-ig tartó zárásáról, az óvodák és az általános iskolák április 7-ig tartó bezárásáról, valamint a további szigorítások.

Az oltóanyagok típusai és indokolatlan félelmek

Különböző típusú, ezen belül ötféle oltóanyag áll rendelkezésre: a hagyományos elölt vírust tartalmazó, a vektor alapú (emberre nem fertőző adenovirusban bejuttatott), és a legújabb technológiával előállított, harmadik generációs mRNS alapú oltóanyagok. Várhatók újabb oltásfajták is, kérdés, hogy kapunk-e ezek valamelyikéből és mikor?

Valamennyi oltóanyag védelmet nyújt a súlyos betegséggel szemben. Mindegyik vakcina esetében felléphet változó mértékű oltási reakció is, az egyén aktuális immunstátuszától függően, vagy esetleg tünetmentes vírus hordozóként. Egy-háromnapos influenzaszerű tünetek, láz, hőemelkedés, gyengeség, az oltás velejárója lehet. Ez, ne riasszon el senkit az oltástól!

A lakossági bizalmatlanság széles körű. Van, aki a legújabb típustól tart, mert kissé túlpörgetheti az immunrendszert, van, aki a többször újragondolt brit-amerikai oltással szemben bizalmatlan. Többen az egymásnak ellentmondó adatok, publikációk, vagy a tájékoztatás hiányossága miatt utasítják el a kínai oltóanyagot, noha több mint 43 millió ember kapta már meg ezt az oltást. Ha felmerült volna komoly probléma, tele lenne a világsajtó a hírrel.

Ahhoz, hogy ne legyen „elveszett nyarunk” szükséges a széleskörű oltási hajlandóság, és töretlen fegyelem a védekezési előírások betartásában. A jelenlegi kritikus helyzetben javaslom és kérem, hogy a regisztráció alapján behívottak fogadják el a felkínált oltást!

Dr. Kumin Marianna M.Sc.
főigazgató-főorvos
Budapest Főváros XIX. kerület
Kispest Önkormányzata
Kispesti Egészségügyi Intézete
Telephelyek:

Forrásház telephely: pszichiátriai, addiktológiai szakrendelések, gondozók, gyermek-menthal, védőnői szolgálat
(1191 Bp, Dobó Katica u. 18, tel.: 06 1 282 9786)

Madách utcai telephely: gyermek-fogászat
(1192 Bp, Madách u. 5/a, tel.: 06 1 280 2411)

24 órás orvosi ügyelet: (1195 Bp, Petőfi u. 49, tel.: 06 1 282 9692)



Időpont foglalás és kapcsolattartás

  1. Online előjegyzés, melyről részletes tájékoztatást itt olvashat.
  2. Központi telefonszámainkon: 347-5900; 347-5980; 347-5986.
  3. Az adott szakrendelés honlapon megjelölt telefonszámán, a megadott idősávban.
  4. E-mail-ben, mely a szakrendelés adatainál található.